Nyelvtanulás egyedül

Lehet egyedül (autodidakta módon) nyelvet tanulni, csak nem könnyű. :( A nehézség nem a bonyolult nyelvtani szabályok megértése (vannak jó nyelvtankönyvek), nem is a kiejtés nehézségei (könnyen beszerezhető hanganyag, internetes audio szótár) hanem mi magunk vagyunk. Ha egyedül tanulunk (én hosszú évek óta többnyire ezt teszem), nincs senki rajtunk kívül, aki "rugdosson", aki előtt ciki, ha nem tanultunk, nem írtunk házit stb. Ha a kezdeti lelkesedés után felbukkannak az ilyen mondatok: "Ma nagyon sűrű napom volt, de holnap bepótolom a mai anyagot is." "Ezen a héten totál el vagyok havazva, de a jövő héttől visszatérek a rendszeres tanuláshoz." "Ebben a hónapban iszonyú a hajtás, de a jövő hónaptól..." - nos, akkor sajnos jó eséllyel bekerülünk az örökös újrakezdők népes táborába. Mert a hatékony nyelvtanulás alapja a rendszeresség! Ideális esetben napi, de legalább heti néhányszori foglalkozás a nyelvvel. Ehhez pedig meglehetősen elkötelezettnek kell lenni.
Ha a fenti nehézségeket le tudjuk küzdeni, akkor egy nyelv felfedezése saját magunk számára rengeteg örömmel jár. Egy először túl bonyolultnak tűnő mondat jelentésének megfejtése büszkeséggel és önbizalommal tölt fel és lelkesít a további tanulásra. A nyelvi szókincsünk gyarapítása olyan, mint egy építkezés (na nem a házasságokat felőrlő, szívinfarktushoz vagy diliházba kerüléshez vezető házépítésre gondolok ) Akkor tanulunk (akár mosogatás közben is) , olyan tempóban haladunk, ami nekünk épp megfelel , és megspóroljuk az órára utazás idejét is. És ez ráadásul a nyelvtanulás legolcsóbb módja ... feltéve hogy nem párosul az általam az előző posztban emlegetett nyelvkönyv-gyűjtő szenvedéllyel. :)
Van viszont az autodidakta módon való tanulásnak még egy buktatója. Négy alap nyelvi készség van: az olvasott illetve hallott szöveg értése (passzív), az írás és a beszéd (aktív). Az első hármat minden további nélkül lehet egyedül fejleszteni, az utolsó már problémásabb. Képezhetünk ugyan mondatokat és azokat kimondhatjuk hangosan (ki is kell! , nem elég, ha csak gondoljuk!) folytathatunk önmagunkkal párbeszédet is, csak az a bökkenő, hogy túl könnyű kitalálni a "partnerünk" reakcióját... Egy élő beszélgetésben a nehézséget viszont épp az jelenti, hogy a partner kiszámíthatatlan reakciójára kell valamit spontán reagálni. Na mármost, ha túl sokáig tanulunk egyedül és a beszédet nem gyakoroljuk, előfordulhat, hogy szakadék keletkezik az aktív és a passzív tudásunk között. Ezt a szakadékot később áthidalni nagyon nehéz (én az olasznál így jártam). Amíg ugyanis a kezdő nyelvtanuló nagyon büszke magára, ha egy "Ez itt egy asztal" típusú mondatot kitermel magából, addig az, aki már minden további nélkül megért újságcikkeket, vagy tévéműsorokat, de még sosem beszélt, annak már nagyon kínos (önmaga előtt) kinyögni egy-két primitív mondatot. Tehát figyelni kell a készségek párhuzamos fejlesztésére és minél előbb beszerezni valakit, akivel a spontán beszélgetést is lehet gyakorolni. Ideális esetben ez lehet akár egy angol, olasz, francia, spanyol stb. anyanyelvű szomszéd, akinek leghőbb vágya, hogy velünk beszélgessen, de erre viszonylag kevés az esélyünk. Jó megoldás lehet beszélgetőpartnert találni a világhálón, aztán Skype-on csevegni, de ezek az "ismeretségek" gyakran csak tiszavirág életűek. A célnak elég ritkán felel meg életünk párja, mert vagy nem beszéli az adott nyelvet, vagy munkából hazatérve kisebb vágya is nagyobb annál, minthogy velünk gyakoroljon, ahelyett hogy magyarul megbeszéljük a nap eseményeit (ne adj isten, lerogyjon a tv elé). Így többnyire az jön szóba, hogy keresni kell egy csoportot, vagy egy magántanárt, ami idő és pénzigényes, viszont mindenképp a cél érdekében tett hasznos befektetés.