2009. február 1., vasárnap

Fordítás

Miután egész hetem a fordítás jegyében telt (ld. a Gondolathullámokban), gondoltam írok egy kicsit erről a nyelvtanulókat annyira próbára tevő feladatról.
Míg az ember kénytelen beletörődni abba egy új nyelv tanulása során az első (nem rövid) időszakban, hogy nem azt mondja az idegen nyelven, amit akar, hanem azt, amit az adott szinten tud, addig ez a lehetőség nem áll fenn a fordításnál. Ott valaki már megírta a szöveget, és nincs mese, azt kell áttenni egy másik nyelvre. Ez még akkor sem könnyű, ha idegen nyelvről anyanyelvünkre fordítunk, hogy a fordított esetről már ne is beszéljünk. Mondjuk a helyzet akkor, ha nem is értjük a fordítandó szöveget, teljesen reménytelen. Ha viszont gond nélkül értjük, hogy miről van szó, az még távolról sem jelenti azt, hogy könnyedén meg is fogalmazzuk a saját nyelvünkön is, főleg ha erősen kell ragaszkodnunk a szöveghűséghez. Egyik nehézséget a két nyelv eltérő szerkezete okozza. A magyar például sokkal inkább mellékmondatokban fogalmaz, míg az angol erősen tömörít. Az angolnak gyakran szemére vethetjük, hogy elhagyja a kötőszavakat (pl. which, that), és a mondat tagolásában olyan nagy segítséget nyújtó központozással (vesszők) is nagyon szűkmarkúan bánik, ami sok-sok fejfájást okoz a nyelvtanulónak a mondat értelmezésében. Mindezek szükségessé teszik, hogy fordítás előtt egy kicsit átstruktúráljuk a szöveget, ami ugyan időigényes, de később megkönnyíti a munkánkat. Angolról magyarra fordításnál gyakran kell "igésítenünk", amikor az angol főnévből a magyar fordításban ige lesz. Néha hozzá kell tenni plusz szavakat egy mondathoz, néha elhagyni másokat.
Nehezen áthidalható probléma egyes nyelveknek az a tulajdonsága, hogy mennyire konkrétak vagy általánosak a szavaik. A magyar pl. inkább általános, az angol konkrét, legalábbis a főneveknél (az igéknél meg sokszor épp fordítva).
Hogy van az angolul, hogy szekrény? Ezt az egészen ártatlannak tűnő kérdést gyakran szegezik nekem a tanítványaim, mégpedig a nyelvtanulás egész alacsony szintjén, elvégre ez egy alapszó. De míg semmi gondom nem lenne válaszolni németül (Schrank), olaszul (armadio) addig mit mondjak angolul: wardrobe? cupboard? cabinet? Leginkább azt tudom mondani: "it depends....", az attól függ - és az ilyen kezdetű mondatot az angoltanítás során elég gyakran elő kell venni. :)
Még egy példa erre a kérdéskörre, amivel én magam szembesültem egy fordításkor: dolgozó. Worker? employee? clerk? - it depends.... Háttér információk nélkül kemény dió eldönteni.
De persze egy átlag idegennyelv tanulónak és használónak a legritkább esetben kell fordítania. (Akinek olyan főnöke van, aki a saját nyakatekert irományainak fordítására kötelezi beosztottját, annak őszinte részvétem.) Sokkal gyakrabban elég megérteni az idegennyelvű szöveget, esetleg lényegretörően összefoglalni, értelmezni egy levelet, és megfogalmazni a választ.
Ezért sokan lázadnak is az olyan nyelvvizsgák ellen, amelyikben fordítás is szerepel a feladatok között. Pedig szerintem azon a szinten, amit az ilyen nyelvvizsgákon elvárnak, nem árt azért elsajátítani a fordítás képességét. Aki viszont szereti a kihívásokat, annak ideális feladat egy jó kis fordítás.

5 megjegyzés:

Simon Ági írta...

A forditás valóban rabszolgamunka, Magdi. Én is sokat csináltam és csak akkor lelkesitett a feladat, ha már kész voltam vele és leadhattam, kivéve, ha az ember magának fordit, és nem a stilus a lényeg, a szavak választékossága, hanem a tartalom. Megint más regényt, verset forditani, mert az valóban kreativ. Vissza tudom-e adni ugyanazt a hangulatot, dallamot, érzést, üzenetet stb.

Magdalena írta...

Így igaz, Ági, rabszolgamunka. Főtevékenységként nem is csinálnám! Én is úgy vagyok vele, hogy amikor kész vagyok az már jó, akkor persze büszke vagyok magamra, de azért mindig jó sok izzadságomba kerül. Persze az sem mindegy mit fordít az ember, mert a szerződés amúgy sem tartozik az élvezetes olvasmányok közé. Mit nem adnék egyszer egy jó kis bulvár cikkért? :)

Judit Bolyó írta...

Mostanában én is fordítok néha, és a születési anyakönyvi kivonatok után most egy igazi csemegét kaptam (magyarról spanyolra): költöfejedelem, alispán, kisnemesi családi háttér, "lángszellemének szétszórt müveit összeszedé, s önköltségére kinyomtattatá"... Ha-ha-haaa! Nehezebb, mint a hivatalos papirok, de jobban élvezem.

Rájöttem, hogy gördülékenyebb szövegeket alkotok, ha nem rögtön a géphez ülök, hanem gyorsan végigolvasva az eredetit, azt szóban magamnak lefordítom, és a nehezebb szavakat ceruzával beírom, azt, ami hirtelen eszembe jut. Aztán fordítás, majd pár nap pihentetés után átolvasva és kivasalva mehet is útjára a szöveg. Persze csak ha van idö az ilyenekre... De fötevékenységként én sem csinálnám.

Kóczi Csilla írta...

Kétféle fordításélményem van.
Az első még boldogult dolgozó koromból: angol üzleti oda-vissza fogathúzva. És egy másik a közelmúltból: egy felkavaró francia kisregény csak úgy a magam örömére. Ez utóbbinál a fordítandó szöveg iránt érzett imádatom valósággal szárnyakat adott és nagyon élveztem minden percét. Viszont az előbbi volt az, amiért megfizettek és tegyük hozzá nem is rosszul.

Magdalena írta...

Judit, ez nem semmi kihívásnak hangzik. Sok sikert hozzá! A módszereddel egyetértek... ha van rá idő. :)

Csilla, rabszolgamunka ez akárhogy nézzük, óradíj szempontjából is.De kemény munkával, viszonylag rövid idő alatt nagyobb összeget keresni vele - erre tényleg jó.