Me la cavo abbastanza bene ... o no?

olaszul nem értőknek a cím: Egész jól elboldogulok ... vagy nem?

Mint a másik blogomon részletesen beszámoltam róla, volt szerencsém tíz felejthetetlen napot Rómában tölteni. Utazásom egyik legfőbb célja a nyelvgyakorlás volt. Erre minden alkalmat meg is ragadtam. Róma egyébként is sokkal alkalmasabb ilyen célra, még túristaként is, mint, mondjuk, London. Itt ugyanis nem botlik az ember lépten-nyomon szupermarketekbe, ahol egyetlen szó nélkül bevásárolhatsz, fizetsz a pénztárnál és kész. Rómában sok kis bolt van, bárok, pizzériák, ahol a pultnál kell kérni az árut, de előtte a kasszánál elmondani, hogy mit is kérsz. Nem nagyon lehet megúszni, hogy a félénk nyelvtanuló megszólaljon. Főleg, ha azzal az eltökélt szándékkal érkezik a városba, hogy most tíz napig olaszul fog beszélni. Biztos, ami biztos alapon, elutazásunk előtt kerestem egy olasztanárt is magamnak és négy alkalommal 90 perces, városnézéssel egybekötött, társalgási órát vettem. Monica nagyon szimpatikus, kedves tanár, élmény volt vele minden perc. Olasz nyelvtanulásról szóló blogja ITT található.

Középfokú nyelvvizsga ide vagy oda, nyelvtudásomnak és kulturális ismereteimnek jócskán vannak fehér foltjai. (El is határoztam, hogy gőzerővel vetem bele magam a tanulásba visszatérésem után.)
Ízelítőül néhány mulatságos epizód:

Első órám Monicaval, lelkesen magyarázok addig szerzett élményeimről, és épp azt ecsetelem, hogy milyen praktikus, hogy vettem "abbigliamento"-t, mert így bármely buszra, közlekedési eszközre felszállhatok. Furcsálkodva néz rám: Mit vettem??? Mi az a ruházat, ami feljogosít a közlekedési eszközök korlátlan használatára??? Nem tudom mit nem lehet ezen érteni, de hát majd elmagyarázom: lehet kapni egynapos, háromnapos, egyhetes ... - na, ekkor leesik neki a tantusz és nevetve kijavít: talán nem "abbigliamento" (ruházat) az, amire szert tettem, hanem "abbonamento" (bérlet). Aha, tényleg, milyen igaza van! :)

A másik eset egy bárban történt (az olaszok "bar"-nak hívják azokat a helyeket, ahova beugranak reggelente egy cappucino-ra - amit ők kizárólag reggel isznak, napközben nem - vagy ebédidőben egy szendvicsre, kávéra). Szóval bemegyek a bárba. Mivel előre kell fizetni a kasszánál és aztán a blokkal lehet megkapni, amit fogyasztani szeretnénk, odamegyek a pulthoz megnézni a kínálatot. Látok egy szimpatikus szendvicset, előtte egy kis táblán "macedonia - 2euro". Hirtelen felrémlik egy itthoni olaszórám, amikor a tanárom elmondta, hogy mi az a macedonia, de már nem emlékszem. Valami kaja féle, az biztos. Fizetek a kasszánál egy macedonia-t és egy kávét. Blokkomat lobogtatva a pultnál leadom a rendelést. Látom, hogy a pincér egy tálkát vesz elő, csodálkozom, hogy az mihez kell. Aztán nem a szendvics felé nyúl, hanem gyümölcssalátával rakja meg a kis tálat és mosolyogva elém teszi. Én is mosolygok - csak nem égetem magam, és kezdek el magyarázkodni, hogy én tulajdonképpen azt a szendvicset szeretném - megeszem az egyébként finom gyümölcssalit, megiszom hozzá az espresso-mat és mosolyogva, korgó gyomorral elhagyom a bárat. Úgy döntök, hogy némi kis éhezéssel büntetem magam, amiért nem figyeltem eléggé anno a tanárom magyarázatára. Két óra múlva, egy pizzériában már nem kockáztatok. Határozottan rámutatok a pizzaszeletre, amivel addigra igencsak elhatalmasodott éhségemet csillapíthatom.

Többször is előfordult Rómában, hogy olasznak néztek. Ez a kinézetem alapján talán valamennyire érthető is. És remélem, hogy azért az olasz tudásomnak is volt némi szerepe, feltéve, hogy nem beszéltem túl sokat, amivel "lebukhattam" volna, vagy nem kapcsolt ki néha a figyelmem, amikor beszéltek hozzám. Signora-kinézet :), sötét haj ide vagy oda, a következő történetben inkább szőkenőnek éreztem magam:
Egy piacon történt. Szerencsére Monica-val voltam. Gondoltam, ha már ott vagyunk, veszek egy kis szőlőt. Szépen illedelmesen Buongiorno-val ráköszönök az eladóra, mondom, hogy szőlőt szeretnék (eddig minden rendben, hiszi, hogy olasz vagyok ;), kiválasztok egy jókora fürtöt, beteszem a zacskóba, mosolyogva nyújtom az eladónak, leméri és közli 2 euro 14, rendben, kotorászok a pénztárcámban (nem ismerem még jól az euro érméket) közben a férfi mond valamit, de nem érek rá ráfigyelni. Végre sikerül előhalásznom egy kéteuróst és egy húsz centest, odanyújtom. Ő pedig, mostmár nem kedvesen mosolyogva: "Che schiaffo morale!" és egy "un po' per uno" morgás kiséretében visszaad egy tízcentest. Na ekkor jött a szőkenő-fíling, semmit sem értettem, néztem pislogva és kissé kétségbeesve Monica-ra, aki mondta, hogy jöjjek csak, majd elmagyarázza, hogy mi történt.
Miközben a pénz után kotorásztam és nem figyeltem, az árus azt mondta, hogy elég lesz két eurót fizetnem, egy kis árengedményt adva ezzel. Mikor odaadtam a 2.20-at - ő még mindig abban a hitben, hogy olasz vagyok - úgy értelmezte, hogy fölényeskedve nem fogadom el az árengedményét és dafke adott vissza 10 centet (hat helyett), jelezve, hogy ő sincs rászorulva.

Tanulság: ha úgy nézel ki, mint egy olasz, akkor tanulj is meg olyan jól olaszul, mint, ahogy ők beszélnek - vagy majd égsz szépen, mint a rongy. :))))

Római utam során barátaink és Monica is segítettek tisztázni néhány rokonértelmű szó használata közötti különbséget. Így tudtam meg Rosa-tól (római ismerősünk, akinél a nászutunkon, sok-sok éve, megszálltunk) egy kisvárosban, borkóstolgatás közben, hogy bár az assaporare és a degustare is helyes kifejezések, egy olasz ebben az esetben az asseggiare igét használja. (mindegyik szinoníma, gondolom annyi a különbség, mintha egy magyar megkóstolni helyett megízlelni-t mondana, ami tényleg túl finomkodónak tűnhet egy hétköznapi szituációban)
Megtudtam továbbá, hogy mellényúlok, ha az angol "practise" mintájára praticare-val akarom gyakorolni az olaszt, mert erre a célra az esercitarsi ige szolgál.

Monica kijavította az olaszul írt naplóm hibáit. Sajnos két nap után belefáradtam a naplóírásba, pedig hasznos segítség lett volna, amit a javításokból tanulhatok.

A múzeumlátogatásokat is nyelvtanulási célra fordítottam, buzgón jegyzetelve füzetembe a kiállított tárgyak feliratait.
A metrón begyűjtöttem az ingyenes újságokat (elcsámcsoghatok rajtuk néhány hétig itthon). Ezeknek az újságoknak nagy előnye, hogy igen egyszerű nyelven íródtak (mondjuk egy szépirodalmi regényhez képest :). A Feltrinelli International-ben a Piazza della Republica közelében bevásároltam néhány, itthon nem kapható nyelvkönyvet és két kis szótárkát. Az egyik sinonimi e contrari, amihez persze jól jönne itthon is valaki, aki elmagyarázza a használatra vonatkozó különbségeket. Szóval, nyelvi szempontból is nagyon gyümölcsöző utazás volt. A végén sokszor már olaszul gondolkodtam és nagyon eltökéltem, hogy nagy erőkkel nekiállok nyelvtudásom tökéletesítésének.